Keresési lehetőségek
Kezdőlap Média Kisokos Kutatás és publikációk Statisztika Monetáris politika Az €uro Fizetésforgalom és piacok Karrier
Javaslatok
Rendezési szempont
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az EKB közzétette a kormányzótanácsi ülések és a tartalékolási időszakok 2015. évi tájékoztató naptárát

2014. július 17.
  • Az EKB közzétette a kormányzótanácsi ülések új időpontjait, amelyek a monetáris politikai ülések új, hathetes rendjét követik.
  • Közzétették a tartalékolási időszakok 2015. évi, módosított beosztását
  • A 2014. évi 12. tartalékperiódus 14 naposra hosszabbodik, vagyis 2015. január 27-ig tart.

Az Európai Központi Bank (EKB) a mai napon közzétette a kormányzótanácsi ülések és a tartalékolási időszakok 2015. évi tájékoztató naptárát.

A testület a hónap során korábban úgy döntött, hogy monetáris politikával foglalkozó üléseit 2015 januárjától nem az eddigi havi, hanem hathetes rendszerességgel tartja.

Ennek megfelelően a tartalékolási időszakok hossza is ehhez igazodik, vagyis szintén nagyjából hat hétre módosul. Az új naptárban a tartalékperiódusok kezdetét a monetáris politikai intézkedések végrehajthatóságát figyelembe véve határozták meg. A hitelintézetek egy minimális tartalékmennyiséget – jelenleg tartalékalapjuk 1%-ának megfelelő összeget – kötelesek az eurorendszernél vezetett folyószámlájukon elhelyezni. Ennek a követelménynek a tartalékperiódus hosszára számított átlagérték alapján kell megfelelniük.

A Kormányzótanács 2015. évi üléseinek időpontjai (amelyekre ellenkező jelzés hiányában Frankfurtban kerül sor) a következők:

Ülés időpontja Megjegyzés
2015. január 7., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. január 22., csütörtök Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia
2015. február 4., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. február 18., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. március 5., csütörtök Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia (Ciprus)
2015. március 18., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. április 1., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. április 15., szerda Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia
2015. május 6., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. május 20., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. június 3., szerda Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia
2015. június 17., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. július 1., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. július 16., csütörtök Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia
2015. augusztus 5., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. szeptember 3., csütörtök Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia
2015. szeptember 16., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. október 7., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. október 22., csütörtök Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia (Málta)
2015. november 4., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. november 18., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés
2015. december 3., csütörtök Monetáris politikai ülés, utána sajtókonferencia
2015. december 16., szerda Egyéb kérdésekkel foglalkozó ülés

Az új beosztás miatt 2014 12. tartalékperiódusa 14 nappal meghosszabbodik, vagyis 2015. január 27-én ér véget. A tartalékolási időszakok 2015-ös tájékoztató naptára ennek megfelelően a következőképpen alakul:

TP A Kormányzótanács vonatkozó ülése Tartalékperiódus kezdete Tartalékperiódus vége Havonta jelentő hitelintézetek tartalékalap-adatai Negyedévente jelentő hitelintézetek tartalékalap-adatai Tartalék-periódus hossza (nap)
1 2015. január 22. 2015. január 28. 2015. március 10. 2014. november 2014. szeptember 42
2 2015. március 5. 2015. március 11. 2015. április 21. 2015. január 2014. december 42
3 2015. április 15. 2015. április 22. 2015. június 9. 2015. február 2014. december 49
4 2015. június 3. 2015. június 10. 2015. július 21. 2015. április 2015. március 42
5 2015. július 16. 2015. július 22. 2015. szeptember 8. 2015. május 2015. március 49
6 2015. szeptember 3. 2015. szeptember 9. 2015. október 27. 2015. július 2015. június 49
7 2015. október 22. 2015. október 28. 2015. december 8. 2015. augusztus 2015. június 42
8 2015. december 3. 2015. december 9. 2016. január 26. 2015. október 2015. szeptember 49

A média képviselői kérdéseikkel szíveskedjenek Stefan Ruhkamphoz fordulni a +49 69 1344 5057-es telefonszámon.

KAPCSOLAT

Európai Központi Bank

Kommunikációs Főigazgatóság

A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.

Médiakapcsolatok